Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


"Munkaruhában versenyezhetnénk a Távol-Kelettel"

2015.11.03


"Szükség van arra, hogy a pénzszállítóknak, a pincéreknek vagy a szupermarketek dolgozóinak is egységes munkaruhájuk legyen, és ezt lehetőleg Magyarországon gyártsák" - a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület ezzel a gondolattal hirdetett idén először Munkaruha Design Versenyt, amelynek végeredményét a Design Héten mutatták be a Textilmúzeumban. A pályázat egyik létrehozója az [origo]-nak interjút adó Bencze Noémi volt.

Ön jól ismeri a munkaruhák világát, hiszen formaruhák fejlesztésével is foglalkozik: a rendőrség egyenruháinak fejlesztésben is részt vesz. 
Ez a hatodik évem, hogy formaruhák fejlesztésével foglalkozom. Amire leginkább büszke vagyok, az a rendőrség új láthatósági mellénye, amit 2010. január 1-je óta hordanak a rendőrök. Ez egy hosszadalmas fejlesztés eredménye. Az volt a kívánalom, hogy a mellény feleljen meg a mai kor követelményeinek, és jól különüljön el az összes többi láthatósági ruhától, amivel az ember az utakon találkozik. Mivel ez védőruházatként is funkcionál, különböző szabványoknak is meg kell, hogy feleljen. Számomra ebben az a szép, hogy nagyon kicsi a mozgástered, és kérdés, hogy mit tudsz ebből kihozni. 

Miben volt megkötve a keze, és miben kapott szabad mozgásteret? 
A színek, így a narancssárga alkalmazása adott volt. Az is behatárolt volt, hogy ezt a ruhát nyáron is és télen is viselik, nyáron az ingre, télen a télikabátra veszik fel. A csíkok elhelyezését is szabvány rögzíti. A technológiai rész kialakításában viszont szabad kezet adtak. Egy példa: a spanyoloknál és a franciáknál például működött, hogy tépőzárral állítják a mellényt az oldalán, nálunk viszont nem: volt csapatpróbája, és kiderült, hogy nem megy. Ezért elöl is meg kellett vágni, hogy mellényfazonú legyen.

A divattervezőktől és a magyar design zászlóvivőitől általában azt lehet hallani, hogy itthon még kis szériás ruhagyártás sem lehetséges, mert gyakorlatilag nincs magyar textilipar. 
Létezik, csak az oktatásból erről - tisztelet a kivételnek - kevesen értesülnek. Különösen ott, ahol a designereket képzik. Végső soron az egyesületünknek is az az egyik küldetése, hogy az érintettek megismerjék ezt a lehetőséget. Ha valaki ismeri a magyar ruházati iparágat, tudja, hogy vannak olyan magyar cégek, akik Nyugat-Európába és a tengerentúlra gyártanak. Főleg a kisszériás gyártás esetében lehet érdekes a külföldi cégeknek Magyarország. 

Hallani nagy divatházakról, amelyek nálunk gyártatnak. 
Van például Hajdúszoboszlón olyan, csak nadrággyártásra specializálódott cég, ahol Stella McCartney is gyártat nadrágokat. Debrecenben pedig Nyugat-Európába, felsőkategóriás divatcégnek gyártanak. Emellett több nemzetközi outdoor cég is gyártat Magyarországon.


Miért éri ez meg nekik? Feltételezem, hogy a magyar nem lehet olcsóbb a kínai gyártásnál.
Itt kisszériáról van szó. Európa kisszéria-gyártásban rugalmasabb, mint a Távol-Kelet, mivel utóbbi a nagy mennyiségekre specializálódott. A munkaruha is ilyen, és a kisebb cégeknek ez még megfogható. Egy kis cég nem fog elmenni a Távol-Keletre. 

Jelentős mennyiségű munkaruhát gyártanak Magyarországon a magyar piacra?
Igen. Csak sajnos a magyar munkaruhagyártók egy kicsit le vannak maradva a formák terén. Ha az ember megy az utcán és munkaruhaboltokat lát, azok nem a legújabb trendeket mutatják. Pedig amikor arról beszélünk, hogy a magyarországi ruhaipar miben tudna kicsit erősíteni, az például éppen a munkaruha.

Van olyan, hogy munkaruhadivat? Vannak téli-nyári kollekciók? Rendeznek munkaruha-divatbemutatókat? 
Nem tudok ilyenről, de az fontos, hogy a munkaruha is kövesse a 21. századi formákat. 

Miért van szükség magyar munkaruhára? A Magyarországon tevékeny külföldi cégek például hozzák magukkal a megszokott vállalati kultúrát, ezzel együtt a munkaruhát és a munkahelyi dress code-ot is. 
De vannak magyar cégek is, ahova ugyanúgy kellenek formaruhák. A munka- és a formaruha sokrétű: nagyon sok helyen használják az egészségügytől kezdve a szállodaiparon át az autóiparig. Persze itt most nem nagy vállalatokról van szó, hanem például éttermekről vagy kis alkatrészgyártó cégekről. Arra lenne szükség, hogy a kisebb cégek is meglássák, hogy magyar volumenben ki lehet alakítani egy saját arculatot. 

És ha a másik oldalról nézzük: ön szerint mely területre férne rá mihamarabb egy uniformizált megjelenés?
Hát ezt még keressük (nevet). Fogas kérdés, de úgy gondolom, hogy a szállodaiparra vagy a vendéglátóiparra ráférne. Ha megnézzük a külföldi étteremláncokat, ott is formaruhában vannak az alkalmazottak, és ez valahogy megnyugtató érzést sugall. Magyar szupermarketeknél sokszor látom, hogy az adott ruhát melyik nagy cégtől vették, legfeljebb ráraktak egy logót. De olyan is van, hogy nincs egység: az egyik boltjában ilyen, a másikban olyan ruhában vannak az emberek. Vagy a tulajdonos megvásárol egy piros pólót, és ezzel el van intézve az arculat. 

Vannak pozitív példák is? 
A Menza étterem arculata nekem nagyon tetszik, és ott folyamatosan látok megújulást. Ez a fajta szemlélet több étteremre is ráférne.

Lehetséges az, hogy Magyarországon azért kelt ellenérzést az uniformizált megjelenés, mert a rendszerváltás előtt szinte minden szakmában egyenruhát kellett hordani?
Inkább arról van szó, hogy ennek a területnek most nincs gazdája a cégeken belül. Az pedig, hogy korábban minden uniformizálva volt, nem az élet valamennyi területén, de bizonyos esetekben nekem bejött. 

Kedvelte például az iskolaköpenyt? 
Nem volt az olyan rossz. Ha megnézzük, például Angliában és sok más országban most is hordanak egyenruhát az iskolákban, ami a társadalmi és szociális különbségek kiegyensúlyozására nagyon jó. Emellett a köpeny ápol és eltakar, és védi a gyereket, hogy összekoszolja a ruháját, úgyhogy nincs azzal semmi baj. 

Az, hogy a magyar ruhaipar csillaga leáldozott, összefügg a rendszerváltással?
Valamennyire igen, hiszen rengeteg gyár bezárt, és ezzel együtt a tervezőknek is felmondtak. Megvolt a tervező feladata, a technológus feladata, megvolt a gyártásszervező feladata; és ők együtt csapatmunkában dolgoztak. Amit ma észreveszek, hogy nincs kapcsolat a tervezés és a gyártás között. A legtöbb magyar intézmény sajnos elszeparáltan neveli az utódokat, az ipartól elszakítva.

Mi az, amit hiányol a tananyagból? 
Nincsenek benne például gyárlátogatások, pedig van még Magyarországon olyan gyár, ahova érdemes elmenni. Lehet, hogy nem gyártanak olyan nagy szériában: nem úgy kell elképzelni, mint régen, amikor 300 fős varrodákban dolgoztak, hanem inkább ötvenfős varrodákról van szó. Az ma már nagynak számít. 

Manapság vannak tervezők, akik csak egy méretben csinálnak ruhát, mert nem tudnak kialakítani egy méret-szortimentet. Vannak mérettáblák, amelyek alapján ezt meg lehetne csinálni, csakhogy ehhez már mérnöki vagy technológusi szaktudás vagy rálátás szükséges. A megoldás az lenne, hogy az iskolákban, ahol a tervezőket képezik, tanítsák ezt. Ha a jelenlegi nagy tervezők - például USE vagy Artista - szériamunkákat készítenek, ők is alkalmaznak külsősöket. Volt rá eset, hogy kikérték a véleményemet, hogy kihez forduljanak.

A pályázatot eszerint azért találták ki, hogy ösztönözzék a tervezői oldalt és a gyártók közötti kapcsolatot?
Igen, mert itt egy nagy szakadékot látunk. Ha nem lettem volna mérnök, és az egyesületen keresztül nem lett volna meg a kapcsolati rendszerem, én is meg lettem volna lőve: legfeljebb szájról szájra terjedő információk alapján tudtam volna meg, hogy kivel varrassak, így meg tudok hova nyúlni. A pályázat egyik célja, hogy az iskolából kikerült tervezőket alkalmazzák ezek a cégek. Ha nem is állandó munkára, de megbízással, egy-egy projektre.

Létezik olyan ember, aki frissen kikerül a MOME-ról, Óbudáról vagy Sopronból, és azt mondja, hogy őt nem a divattervezés érdekli, hanem munkaruhákat akar tervezni? 
Nincs. Inkább azt látom, hogy néha a tervezők is bevállalnak olyan munkákat, amik nem a divathoz kapcsolódnak, mondjuk, ha valakinek van egy étteremvezető ismerőse, és megcsinálja neki a formaruhát.

forrás: www.origo.hu